10. Csomagolásszemle - fűszerek

Az ünnepek végére való tekintettel, most a fűszerek vannak terítéken a csomagolásszemlén. Hogy miért érdekes marketing szempontból? Mert egy alap termékkategóriáról van szó, melyet nem lehet nélkülözni, nehezen lehet márkázni, kevéssé márkahűek a fogyasztók, így a legtöbb esetben az eladóhelyen dönt a vásárló, hogy melyik terméket viszi haza. Ebben pedig sokszor a csomagolás dönt.

9. Csomagolás története - a papír

A csomagolás elsődleges feladata, hogy megvédje az árut. Vagy legalábbis ez volt az elsődleges cél a 19. század elejéig, amikor a gyártók megjelentek a boltok polcain az első előrecsomagolt árukkal. Papír csomagolások története következik.

7. Csomagolásszemle - Nestea

A csomagolások idővel változnak. Ez alapvetően fel sem tűnik egy átlagos vásárlás során, mert nem azt figyeljük, de szakértők szerint 2 évente minden terméknek meg kell újulnia. Nem sokban, de apróságokban. A mai példa erre: az instant Nestea.

3. Ökocímke - a zöld címkék

A fenntartható fejlődés egyik feltétele, hogy a vállalatok progresszíven kevesebb környezetkárosítást okozzanak, amit a fogyasztók is egyre nagyobb számban igényelnek. Az egyik megoldás a környezetbarát termékek kommunikálására a megfelelő csomagolás. Lehet a szinekkel játszani, a környezetbarát anyagokat preferálni a csomagolás megtervezéséhez. Vagy környezeti címkéket alkalmazni.

1. Bevezető - indul a csomagolás blog

Társadalmunk számára a csomagolás alapvető és pótolhatatlan: évente többezer új termék lát napvilágot, aminek szüksége van csomagolásra. Ezért érdemes írni róla, és ez lesz ennek a blognak a témája. A blog célja minden olyan tudást, érdekesséhet és hírt itt - némiképpen szubjektíven - megosztani, ami a csomagolásokkal kapcsolatos.