14. Információkeresés forrásai élelmiszervásárláskor

Ha élelmiszert vásárolunk, számtalan helyről informálódhatunk, és hát nehéz néha kiigazodni. A média, az ismerősök, a "szaktekintélyek" valamint maguk a gyártók is befolyásolni akarnak minket, fogyasztókat, ezért kíváncsiak voltunk, hogy ténylegesen mi a helyzet, ki befolyásolja a vásárlási döntést.

A kutatás során a fogyasztók preferenciáit a saját bevallásuk alapján mértük. A kérdés az volt, hogy milyen információforrást tartanak fontosnak az élelmiszerek vásárlásakor. A kutatás 2009 májusában zajlott és 630 főt kérdeztünk meg önkéntes mintavétellel.

Az eredmények azt mutatják, hogy a fogyasztók szeretnek a saját fejük, vagy ismerőseik, rokonaik véleménye alapján vásárolni. Vagyis ha a szomszéd szerint a bifidus essensis gyorsítja a perisztaltikát, akkor elhisszük neki, és megvesszük az adott terméket. A szívesen használt források sorában ezután következik a termék csomagolásán található információtartalom. A fogyasztók ezt megbízhatónak és fontosnak tartják - feltéve ha el tudják olvasni. És csak ez után következnek a reklámok, újságok és többi agyonbeszélt tartalom.

Ugye arról már korábban volt szó, hogy milyen tartalmak kötelezőek élelmiszerek csomagolásán. Hát úgy látszik nem hiába van ott az a sok szöveg. A kutatás megmutatta, hogy a csomagolás (és azon belül a címke) fontos eleme a marketingnek, és legalább akkora figyelmet kellene fordítani a kialakítására, mint a PR , reklám és egyéb agyonbeszélt marketinges kérdéskörökre.