652. Vörös csillag a csomagoláson

Mely termékeket érinti a közvéleményt is intenzíven foglalkoztató új törvényjavaslat, mely megtiltaná az önkényuralmi jelképeket a termékek csomagolásán. A törvény elfogadását követően Magyarországon többek között a Heineken, S.Pellegrino, Converse, Milky Way kéne, hogy csomagolásukat módosítsa.

Az ötágú vörös csillag - a szvasztika (卍 卐) vagyis horogkereszt, SS jelvények (sig rúna), sarló-kalapács mellett - sok országban önkényuralmi jelképnek számít, hiszen az az 1917-es oroszországi forradalom győzelme után vált a kommunista mozgalmainak politikai jelképévé. (A dolog érdekessége, hogy 2008-ban az Európai Emberi Jogok Bírósága egy konkrét ügyben kimondta, hogy a vörös csillag használatának büntetőjogi szankcionálása sérti a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő egyetemes alapjogot).

Ennek ellenére a vörös csillag sok vállalat logójában és csomagolásán szerepel. A legismertebb vörös csillag a Heineken csomagolásain található. A Heineken csomagolásán a vörös csillag 1889 óta rajta van, vagyis a márka csomagolásán már azt megelőzően is ott volt a csillag, hogy a Trockijnak ez eszébe jutott volna. A Milky Way csokoládékon is régóta van vörös csillag, használatát a márkanév akár még jogossá is teheti, főleg, miután függetlenül használják a kommunizmus jelképétől. A S.Pellegrino ásványvizen is található vörös csillag 1899 óta. Végül nem szabad a Converse (All Star) cipők dobozait se elfelejteni, melyen szintén ott a jelkép, de a márkanév is utal rá. Emellett vörös csillag szerepelhet még a Macy's, Texaco, Martinazzi, Caltex, Cinco és számtalan sportklub logóján is, akik a kommunizmustól szintén függetlenül, régebb óta használják már.

Vagyis sok céget nem érintene a törvényjavaslat a jelenlegi formájában, de akiket érintene, azokat az identitásában késztetne változásra. És nem hiszem, hogy egy több tízéves (esetekben több, mint százéves) identitáselemet nagy cégek beáldoznák. A szimbólumok ugyanis a csomagoláson olyan gyorsírások, melyekkel hatékonyan és gyorsan lehet komplex gondolatokat, üzeneteket átadni, nem beszélve arról, hogy a felismerést és termékbeazonosítást könnyebbé teszi az eladóhelyen. Jelentős módosításuk sok költséget vonna maga után és a márkaértéket is rongálná.

red<em>star</em>2.jpg