435. Pályázat csomagolástervezésre

Két nagyszerű pályázati lehetőségre hívták fel a figyelmemet: lehet borosüveggel műalkotást készíteni 100000-ért vagy címkét tervezni borosüvegre 1000000-ért. Íme a két pályázat, hajrá!

Első pályázat: A Patricius Borház pályázatot hirdet fiatal alkotók számára. A feladat borospalackokból kortárs alkotások készítése. A fiatal designerek, iparművészek pályázhatnak képzőművészeti alkotással, ezen belül interaktív –azaz környezeti hatásokra reagáló – megoldással, szoborral és alkalmazott művészeti megoldással: kerti bútorral, árnyékolást, vagy útjelölést, útbaigazítást segítő objektumokkal. A szakmai zsűri által kiválasztásra kerülő három-öt nyertes pályázó műve kerül majd megvalósításra, ők fejenként nettó 100.000-Ft díjazásban részesülnek, illetve minden pályázó egy-egy díszdobozos borválogatást kap a borászat termékeiből. A művek elkészítéséhez a borászat finanszírozza az anyagköltséget és biztosítja a felhasználható borospalackokat, igény esetén az alkotáshoz helyszínt és szállást is biztosítanak a borászat területén. A pályázati terveket szeptember 10-ig várják a pályázat2012@patricius.hu e-mailcímre. A nyertes alkotásokból október 13 - november 30. között ingyenes kültéri kiállítást rendeznek Bodrogkisfaludon, a borház területén Patricius Design Terasz címmel. A pályázat kiírásával a borház célja, hogy felhívja a figyelmet a Tokaji régióra, az egyedülálló zempléni természeti környezetre, az újrahasznosítás fontosságára, valamint a borászat, a borkultúra és a kortárs művészet kapcsolódási lehetőségeire, melynek a Patricius Borház hosszú évek óta elkötelezett híve. Együttműködő partnerek: Bircsák Eszter független kurátor, WAMP, MOME Line

Második pályázat. A Cégér – jó bornak tervezz címkét! pályázat célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a borászok és a grafikusok fiatal generációját annak érdekében, hogy közöttük olyan együttműködés szövődjön, melyekből a jövőben friss, eredeti, akár formabontó boroscímkék születhetnek. A pályázat első fordulójában augusztus 25-ig várnak címketerveket ifjabb Figula Mihály 2011-es Hét Hektár nevű Chardonnay és Sauvignon Blanc házasításához. A beküldött tervekből szeptember 1-ig szakmai zsűri választja ki a tíz legjobbat, akik továbbjutnak a második fordulóba, amelyben újabb feladat vár a résztvevőkre: október 9-ig mindenkinek egy-egy fiatal, hazai borász számára kell címketervet készítenie. Az együttműködés során személyesen is megismerkednek majd a borásszal, a termőhellyel és a borral, amelynek cégérjét tervezik, a legjobb tervet ezúttal is szakmai zsűri választja ki. A nyertes címke megalkotója bruttó 1 millió forintot kap, a második helyezett bruttó 300 ezer forint, a többi nyolc résztvevő bruttó 50 ezer forint díjazásban részesül. A címkékre Facebookon is lehet majd szavazni bornyereményekért, az itt legtöbb voksot szerző cégér bruttó 250 ezer forintot ér majd a tervezőjének. További információkat a pályázatról itt találsz: www.hybridart.hu