222. A Nívea 100 éves

Annak apropójából, hogy a Párizsi Nagyáruházban Nivea kiállítás nyílt, következzen az elmúlt 100 évben piacra került klasszikus kék tégelyes krém (majdnem) összes csomagolásvariációja.

Habár azt gondolnánk, hogy nincs változás a Nivea háza táján (még több redesign itt), mert mindig ugyan úgy néznek ki, az elmúlt 100 év során piacra került tégelyeket egymás mellé rakva ezt elég gyorsan meg lehet cáfolni.

Ugyanis a csomagolás sokat változott, főleg az elején, amikor még keresték a márkaidentitást. Először a kék szín vált állandóvá, majd a logó. Apróbb változások persze később is voltak, hogy a megjelenés modernnek tűnjön, azonben azek apró, folyamatos változások voltak, melyek a fogyasztóknak nem igen tűnhettek fel. Például a kék árnyalata, a Nivea logójában a betűtípus is változott. Sőt, a karima szép lassan felszívódott és elhagyták a bőrápoló krém termékmegnevezést is, mihelyst a termékismertség eljutott egy olyan szintre, hogy nem volt rá szükség.

A kiállításon, mely április 30-án zár, a csomagolások mellett plakátok és egyéb marketing anyagok is megtekinthetőek.

Forrás: Kreatív