A csomagolási alapanyagok közül a fém a 18. század óta terjedt el, de jelentőségét azóta sem veszítette el, habár a műanyagok mellett kissé talán visszaszorult. Folytatva a történetet (korábbi részek itt és itt) jöjjön a fém, mint csomagolási alapanyag.

Az aranyból és ezüstből készülő dobozok, csészék már nagyon régóta használatban vannak, de mivel tömeges használatra túl értékesek voltak, és hogy a fémeket csomagolásként használni lehessen, egyéb fémek, ötvözetek és bevonatok kifejlesztésére volt szükség. Habár a különböző vas és ón bevonatú edények a 14. század óta ismertek voltak Bajorországban, a konzervkészítés folyamatát Csehországban találták fel 1200-ban. Ez az 1600-as évekig szigorúan örzött titok maradt, de egy szász herceg miatt, aki ellopta a titkot, elterjedt egész Európában.

Az élelmiszerek tárolására azonban sokáig nem tudták a fémet alkalmazni mérgezőnek vélt volta miatt. Csak a dohánygyárak árultak dohányt fém dobozban 1764-től kezdve. A Napóleoni háborúk idejéhez kötődik a konzerv alkalmazása a nagy mennyiségű tartósított, de közvetlenül fogyasztható élelmiszerek előállítása. A háborúskodás és harcok komoly hajtóerői voltak a csomagolásfejlesztésnek, ugyanis Napóleon volt az, akinek a tárolás és az élelmiszerek védelme igen nagy problémát okozott a 19. században. A napóleoni háborúk velejárója volt a leigázott földek felégetése, ami nehézkessé tette az élelmiszer utánpótlást és a friss zöldség-gyümölcsökhöz való hozzáférést. Illetve meg kell említeni a blokádokat is, ami az angol hadsereg taktikája volt a francia hadseregek életének megnehezítésére.

Az egyetlen megoldást az előrecsomagolt élelmiszerek jelentették, amit magukkal tudtak vinni a hosszan elhúzódó harcok során. Ezért 12000 frankot jutalmat ajánlott fel a francia belügyminisztérium 1975-ben annak, aki a francia hadsereg élelmezési problémára megoldást tud javasolni. Ezt 1810-ben egy francia, Nicolas Appert érdemelte ki a konzerválás feltalálásáért, habár abban az időben még üveg korsókat használt hozzá. Az ötlet lényege az volt, hogy „szorosan ledugaszolt, vastag falú üvegpalackokba rakott különféle élelmiszereket hosszabb-rövidebb ideig forrásban lévő vízfürdőben tartott”. Appert bizonyítani nem tudta, csupán feltételezte, hogy a hevítés elpusztítja azt, ami a romlást okozza. Az okok mögöttes magyarázata Pasteur nevéhez fűződik: a hőkezeléses tartósítás ipari szinten való alkalmazásának tudományos megalapozása az 1890-es évek második felében az USA-ban történt meg, amikor Samuel Prescott, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora és William Underwood konzervgyáros közös kutatásaik eredményeképpen leírták, hogy melyik élelmiszert milyen hosszan kell hőkezelni a biztonságos konzerválás érdekében.

Magyarországon az első, 1861-es fiumei kísérlet után 1882-ben a Ferencvárosban felavatták a Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyárat, az ország első komoly, elsősorban honvédségi megrendelésekre dolgozó konzervüzemét, amelyből utóbb (immáron Csepelen terjeszkedve tovább) a legnagyobb magyar nehézipari gyár nőtt ki. A magyar közembert azonban még elég sokáig kellett győzködni az újfajta „élelmiszer-csomagolás" előnyeiről. Az átlagmagyar ugyanis 1938-ban is évente fejenként nem egészen 1 kilogramm konzervételt volt csakhajlandó legyűrni - szemben a 13 kilós angliai és a 31 kilós amerikai átlaggal. Ez a szám az 1950-es évek végére is csak 2,8 kilóra nőtt, pedig a gasztronómiában nem annyira, de táplálkozásban élen járó USA-ban akkor már fejenként 44 kilogramm konzerv fogyott.

A történethez hozzátartozik a fémdobozok felnyitásának története is, hiszen 1866-ig egy szög és egy kalapács segítségével lehetett csak konzervet felnyitni. A konzervnyitó feltalálása nagy mérföldkő volt és a nyitó használatban maradt további 100 évig, amikor a konzerv tetején elhelyezett "beépített" nyitó segítségével lehetett már jóval egyszerűbben a beltartalomhoz hozzájutni.