70. Ciki óvszert vásárolni, ezért legyen feltünő a csomagolás

A csomagolásszemle következő részében egy lelekes olvasó (Sz.) kérésére az óvszerekről lesz szó.

Már évezredek óta használnak óvszert emberek, az első feljegyzések Kr.e. 1350-es évekből származnak. Egyiptomi férfiak alkalmazták elsőként ezt a fogamzásgátló módszert. Elterjedése azonban csak a reneszánsz idején volt megfigyelhető, az első komolyabb darabok állati bélből készültek, főleg disznóból. A kondom elnevezést egy francia orvos, dr. Condom után kapta, aki II. Károly számára készített fogamzásgátló vászontokot; a modern gumiváltozat pedig 1843-tól indult hódító útjára.

Évente mintegy 25 millió óvszer kel el Magyarországon, a forgalom 80 százalékát három nagyobb társaság adja (Rako-Interako-Hungaria Kft., Lifestyles-Hungaromedica Kft. és Durex-SSL Magyarország Kft.). Éppen ezért a márkás kondomok a legkelendőbbek. A vásárlók többsége fiatal, 16-35 éves, akik a forgalom több mint 80 százalékát adják. Hazánkban jelenleg nem gyártanak óvszert, importból fedezik a szükségleteket. A nagyobb ünnepek - így karácsony és húsvét - környékén visszaesnek az eladások, míg a nyár elején és az iskolakezdés környékén kisebb emelkedés tapasztalható, ám ezeken kívül nincsenek nagy eltérések eladások szempontjából. Értékesítési szempontból Magyarország kivételes, mert alig találhatunk óvaszer automatákat, jóformán csak gyógyertárban, drogériban és hagyományos boltokban lehet kapni. Ami a fiatal és szégyenlős felhasználók számára egy nagy próbatétel: a vásárlás során nincs lehetőség a polc előtti időzésre, bámészkodásra, gyorsan be kell dobni a kosárba a terméket és távozni. Nem beszélve a pultos rendszerről, ahol teljesen biztos, hogy visszakérdeznek, hogy mit és pontosan milyen fajtát akarunk venni.

Éppen ezért a csomagolás nagyon fontos. Amit először megpillant a félénk fogyasztó, vagy ami információt hirtelenjében fel tud dolgozni a csomagoláson, az kerül megvételre. De ha már gyakori használó valaki, akkor a megszokottat veszi le, ezért felismerhetőnek, egyedinek is kell lennie a kínálatban az adott márkának. Nézzük, hogy megfelel-e a kínálat ennek!

Durex

A Durex előnye, hogy a márkát nem kell bemutatni. A másodlagos, papír csomagolás akár lehetne egy fájdalomcsillapító vagy köhögés elleni cukorka, nem utal semmi a tényleges beltartalomra. A kondom fajtájától függóen van képi utalás a termék jellegzetességére (tollpihe, collstock), de ezt leszámítva témafüggetlen a csomagolás. Azt gondolom, hogy bár prűd a (magyar) társadalom, de nem ennyire, egy enyhe célzást lehetne tenni a szexre egy kondom csomagolásán. Még egy megjegyzés: bár mindenkinek illik már angolul beszélni, de azért ráírhanák a csomagolásra a kondom fajtáját magyarul is, hogy a csak magyarul beszélők is végre igényeiknek megfelelő fajtát vehessenek.

Lifetsyles

A hangsúly szintén a márkanéven van, amit a márkajelzés számára a kontrasztos szinekkel próbálnak kiemelni. És igazuk van, ezt a márkát sem kell nagyon bemutatni, ezt is ismeri mindenki. A Lifestyles azonban már utalást tesz a csomagoláson a használat helyére és a használók személyére, az Original fajtán egy párnak a portréja található. Emellett érzéki, finom és nem hivalkodó. A kondom fajtájától függetlenül a kép minden terméken megjelenik ezzel megteremtve a hangulatot a vásárlás során is.

Masculan

A Masculan már nevében is férfiaknak szól. A márka itt is dominál, bár azt végre nem a színekkel emelik ki, hanem a betűmérettel. A csomagolás színe fajtánként változik és legtöbben egy nagy szivecske található, színes rajzolt háttérrel. A férfi vásárlók nem biztos, hogy zsigerből ezt választják, azonban a hölgyek inkább asszociálnak a piros szívről a szexre, és nagyobb arányban vehetik. A szív, mint szimbólum nem mondhatom, hogy nagyon eredeti.

Rako

A Rako óvszerfajtái a leginkább eltérőek márkán belül. A fajták mind színben és rárajzolt mintában eltérnek. Mindegyik fajtának megvan a maga kis ábrája. A termékcsomagolás szintén nem tartalmaz semmilyen szexre utaló jelet a Rako nevében szereplő nyílon kívül. De ez a logó találó, így ennek a márkának is megvan a maga jellegzetessége. A célcsoportja ennek a játékos ábrázolásnak bizonyosan a fiatalabbak, mert a képek nem komolykodóak.

Romantic

A Romantic már nevében is utalást tesz az együttlétre. Nem beszélve az illusztrációról, ami fekete spermákat tartalmaz. Micsoda bátorság és merészség! A nagy cégekkel ellentétben itt nincs titkolózás, zsákbamacska, hanem a termék csomagolásán egyértelműen a lényegre térnek. Bár ha én lettem volna a designer, akkor bizonyosan valamilyen keretbe raktam volna az úszkáló spermákat, és nem össze vissza, kontrollálatlanul lubickolnának. Azért mégse már, hát nem éppen arra van a termék? Sajnos a kivitelezésről már nem tudok ilyen pozitívan nyilatkozni, igen kezdetleges benyomást kelt. Ugye a termék nem ilyen silány?! De a potenciált és merészséget mindenképpen értékelni kell.

Összességében azt kell megállapítani a magyar felhozatalt áttekintve, hogy az óvszergyártók nem akarnak nagyon különlegesek lenni, megelégszenek a közhelyes klisékkel és jelölésekkel. A márka dominál mindegyik terméken a csomagoláson, nem az érzelmek vagy a hangulatra próbálnak meg hatni. De ez nem mindenhol van így, a következő részben külföldi példákat hozok, ahol nem ilyen unalmas a csomagolás, sokkal nagyobb fantáziával és játékossággal nyúlnak a témához.